Mint azt tudjátok, minden rezgés és hullám. Minden. Amikor jó kedvünk van és boldogok vagyunk, akkor a rezgésszintünk is magas. Rossz hangulat esetén alacsony. A segítségemmel a saját rezgésszintedet tudod emelni, aminek hatására a negatív gondolatok, anyagok természetes úton ürülnek a szervezetedből.

Talán picit érthetőbb, ha a saját tapasztalatomat mondom el. Kicsit kusza volt az életem, egy látszat világban éltem. Tudtam, hogy ennél sokkal több van az ÉLET-ben és így keveredtem először ilyen energetikai kezelésre. Nem mondom, hogy könnyű volt. Eleinte meg kellett válnom a negatív gondolataimtól és rá kellett ébrednem, hogy az akkori életem egy illúzió volt. A kezelések hatására azonban szépen lassan sikerült szembenéznem a valódi problémákkal, megoldani, feloldani azokat és egy valóban hiteles, harmonikus, kiegyensúlyozott, boldog életet élni.

Blogolni is azért kezdtem el, hogy próbáljam felnyitni az emberek szemét arra, hogy ebben a világban sokkal több van, mint amit kézzel megfoghatunk.

Nálam több lehetőség közül is választhatsz:

  • Energetikai kezelés

Hogyan néz ki egy kezelés? Pár szóban elmondod, hogy mi a probléma, addig is kicsit „összehangolódunk”. Majd te kényelmesen lefekszel, közben halk, meditatív zene szól és csak lazítasz. A többi az én dolgom ☺

  • Csakra harmonizálás

  • Tibeti masszázs

Ez egy különleges masszázs, ami egyszerre hat test- lélek- és tudat szinten. Oldja a blokkokat, zsírtalanít, harmonizál, teljes egészében átmozgatja az izomzatot. Körülbelül 1,5-2 óra. Előtte 2 órával ne egyél! 
Ha szégyenlős vagy, az sem baj, ruhában történik ;)
 
  • Segítő beszélgetés

 

Ha szeretnéd, akár anonim is maradhatsz, küldj egy mailt valamilyen általad választott jeligével és akkor úgy válaszolok.

Ha az életed valamelyik területe akadozik vagy valamiért rosszul érzed magad a bőrödben, gyere és emeljünk együtt a rezgéseden! Feloldjuk a blokkjaidat, hogy az energia szabadon áramolhasson a testedben és így az életedben    ☺

 

 

 

 

Blog

A Lélek örök :)

2015.06.19 12:26
Tegnap este megint nem tudtam elaludni... ilyenkor jön a meditáció, ha már az agyalás nem lazít ;) Na és a nagy meditálások közepette egy igen alapvető dolog esett le...  A testünk ugyebár az anyagi világhoz tartozik. Ezt már álmunkból felébresztve is kirázzuk a kisujjunkból. Na de akkor jön...

Blokkok feloldásának lelki háttere

2015.05.11 13:17
Szinte minden spiritualitással foglalkozó vezetőtől halljuk, hogy mennyire fontos a saját blokkjaink feloldása. Sokáig nem is jött át úgy igazán a lényege... Ha az időt, mint fogalmat kicsit szabadabban kezeljük, akkor könnyebb megérteni. Csak képzeld el, hogy az idő, mint olyan nem úgy "létezik",...

A Lényeg :)

2015.04.22 12:52
Képzeljétek el, az utamba került egy új módszer :) Hát persze, hogy ki kellett próbálnom.... Nem szeretném nevén nevezni, fogalmazzunk úgy, hogy mély meditációba kell elrendeléseket tenni és ezek villám gyorsan manifesztálódnak. Blokkok azonnali oldására is alkalmas, vagy csak úgy lenni, abban a...
Tételek: 4 - 6 ból 21
<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>